2012. július 3., kedd

1 éves szülinap

Már egy ideje gondolkoztam azon, hogy mikor is kezdtem tavaly a blog írást. Emlékeim szerint augusztus elejére tettem a startot, de utánanéztem és meglepetéssel vettem észre, hogy július 3-án született az első bejegyzés. Szerencsére még időben voltam, így ki tudtam találni az ünneplésre egy nyereményjátékot.


No de előbb néhány szó az elmúlt évről...
Sokat gondolkodtam azon, hogy neki álljak-e blogot vezetni, majd úgy gondoltam, hogy miért ne. Egy csomó időm volt, épp álláskeresés közben voltam, kissé mélyponton a sok-sok csalódások közepette, ezért nagyon jó vállalkozásnak tűnt nekiállni írni a könyvekről, amiket olvasok, olvasni szeretnék, vagy éppen valamilyen könyves eseményen szerzett élményemről. Először nagy lelkesedéssel lepakoltam a nem régiben olvasott könyveimet és nekiálltam írni róluk. Bevallom nagyon nehezen hangolódtam rá, látszik is ez az akkori irományaim rövidségén. Ahogy telt az idő, és jöttek rendszeres vagy éppen csak ide tévedő olvasók, nagyon megörültem annak, hogy valakiket érdekel, amit pötyögök. Mind a mai napig nagyon örülök, mikor egy új olvasó érkezik, vagy egy hozzászólás a blogon vagy molyon valamely bejegyzésemhez, illetve mikor a statisztikai adatokat böngészem. Nagyon sok bloggerrel ismerkedhettem meg az egy év alatt, akikkel nagyon jókat tudunk beszélgetni, segítettek, amikor éppen egy technikai problémánál akadtam el. Többekkel már személyesen is volt szerencsém találkozni, nagyon örülök annak, hogy megismerhettem ilyen sok könyvbarátot. A Kiadók munkatársai közül is megismerkedtem sok kedves, könyves piacon ténykedő emberrel.

És néhány számadat...
2011. július 3. óta 118 bejegyzést készítettem. Összesen 15523 kattintás történt az oldalamon és 23 rendszeres olvasóra tettem szert.

Most pedig jöjjön az ünneplés rész...
Sokat elmélkedtem azon, hogy milyen nyereményjáték legyen, illetve, hogy mi is legyen a könyvnyeremény. Abban biztos voltam, hogy valamilyen könyvheti újdonság lesz a szerencsés nyertes ajándéka.

JÁTÉK:

Az alábbi 3 kérdésre helyesen válaszolók között fogok sorsolni:
1., Melyik volt az első könyv, amiről írtam?
2., Hány kedvenc könyvet avattam az egy év alatt?
3., Hány könyvsorozatról írtam eddig?

A válaszokat a sivatagirozsakonyv@gmail.com e-mail címre várom július 10-én 23:59-ig
Sorsolás és eredményhirdetés: július 11.

A helyes megfejtők között Cyn Balog: Tündérszerelem című könyvét fogom kisorsolni. 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése