2012. december 31., hétfő

Rupáner-Gallé Margó: Nászajándék Salzburgból

A történetről röviden: A Lányok a kastélyból című első részben Arlene Harris történetét követhettük végig. Most, a Nászajándék Salzburgból című részben egyik testvére, Dália kap főszerepet. A magányos lány szeretne végre révbe érni, keresi önmagát, sokat rágódik a múltján, azokon a tettein, amiket azóta már megbánt. Közben gőzerővel működik a Márai-kastélyból kialakított szálloda, ami a lányok teljes erejét leköti és Arlene esküvője is közeleg...

Az első rész kellemes kikapcsolódást nyújtott, így ettől a kötettől is hasonló könnyed stílust vártam. Így is lett. Egy hasonlóan kis rövid regénnyel állunk szemben, így akár könnyen végigolvasható egy ültő helyben is.

Dália nővérének esküvőjére különleges ajándékot szán, ezért felkutatja a porlepte padláson a rég elfeledett emlékeket. Ekkor bukkan rá egy naplóra, amiben olyan titkok rejtőznek, melyet a feje tetejére állítják Arlene eddigi életét. A naplóban talált információk alapján nyomozás veszi kezdetét, melyben Dália játssza a kulcsszerepet és ez egyben saját életének mérföldkövét is jelenti.

Az első részben Arlene és Leon szerelme kölcsönös ellenszenv mögött rejtett romantikus érzelmek lassú felismerésével bontakozik ki. Így mikor Dália élete is hasonlókat tartogat a szerelem területén, úgy éreztem, hogy akár az első részt is olvashatnám csak éppen most nem Arlenevel történnek az események. Mintha az első rész romantikus szálának a klónját olvastam volna. Itt is sárral dobálják egymást főszereplőink. Olyan sértéseket vágnak egymás fejéhez, ami a való életben szerintem inkább örök gyűlölethez vezetne, mintsem egy jól működő kapcsolathoz. Jobban örültem volna egy más jellegű szerelem kibontakoztatáshoz.

A fogalmazás továbbra is nagyon szép leírásokkal tarkított. A helyszínek bemutatásakor könnyen el lehetett képzelni a gyönyörű Márai-kastélyt, illetve a többi szemet gyönyörködtető helyet, ahol főszereplőink megfordulnak.

Egy mozgalmas nap utáni, borongós estére kellemes kikapcsoló élményt nyújt.

A sorozat harmadik része Malom a tónál címmel hamarosan megjelenik.


Pontszám: 4



Kiadó: Aba Könyvkiadó
Kiadás éve: 2012
Oldalszám: 149

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése