2011. november 5., szombat

Jeff Abbott: Sokk

A történetről röviden:
Mike a tanúvédelmi program keretében új életet kezd, miután tanúskodott egy Miami maffia banda tagjai ellen. Immáron új néven (Michael Raymond) éli napjait Santa Fében, de a múltja minduntalan kísérti. Legjobb barátja szelleme kísérti, akit ő lőtt le. Ennek leküzdése érdekében pszichológushoz jár. Egy nap Mike arra a döntésre szánja el magát, hogy kitálal a doktornőnek, elmondja, hogy ki is ő valójában. Azonban ez a nap egyáltalán nem úgy alakul, ahogy azt a férfi eltervezte. E nap gyökerestül forgatja fel az álca mögé húzódva töltött életét. Egy baleset vagy szándékos robbantás a pszichológusnő ellen nem hagyja nyugodni Mike-ot és megkezdődik a hajsza azért, hogy az igazságra fény derüljön. De a szálak egyre bonyolódnak, főszereplőnk nem is sejti, hogy mibe tenyerelt...

Már jó ideje kiszemeltem magamnak ezt a könyvet. Annak idején számtalan plakáton találkoztam Abbott másik regényének, a Pániknak a reklámjával. Az felkeltette úgy önmagában az érdeklődésemet az író művei iránt, majd a Sokk került most a kezembe egy akcióban és gondoltam teszek vele egy próbát, csak attól féltem, hogy nagyon tömény akcióregénybe futok.

Mostanra bebizonyosodott számomra, hogy ezen feltevésem nem is volt alaptalan. Az oldalakról végig az erőszak és az akció köszönt vissza. Többször gondoltam az elején, hogy lehet mégsem kellene folytatnom az olvasását, de a kíváncsiságom nem hagyott nyugodni, így csak haladtam vele tovább. Elhatároztam, hogy nem tántoríthat el önmagában az, hogy ez a műfaj nem a szívem csücske, a történet ettől függetlenül lehet még ütős. Ami oldotta a hangulatot az a körültekintően bemutatott környezet leírás volt. Ahogy haladtam egyre több és több bonyolítás halmozódott, fogalmam sem volt, hogy mi fog kisülni az egészből, melyik szereplő milyen titkot és hátsó szándékokat rejteget.

A titokban tesztelt PTSD (poszt-traumatikus stresszzavarok) kezelésére szolgáló gyógyszer adatait akarja elszántan megtalálni már annyi ember, hogy csak kapkodtam a fejem, hogy most ki kivel, ki ellen, egyáltalán miért bonyolódik bele az egész történetbe. Ez a végére nagyjából kitisztult előttem, de a nagy csavar (aminek egy része már az elején sejthető volt) megkérdőjelezte számomra az egész történet kiindulópontjának logikusságát.

Kiknek ajánlom: a kőkemény akcióműfaj hódolóinak

Pontszám: 3


Kiadó: Ulpius-ház Könyvkiadó
Kiadás éve: 2009
Oldalszám: 409
Fordította: Binder Natália
Eredeti cím: Fear (2006)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése