VII. hét (aug. 15 – 21.)
Olvasási szokások változása
Mint azt sok helyen hallani, manapság egyre kevesebben olvasnak. Sok-sok felmérés készül, amik az olvasási szokásokat hivatottak vizsgálni. Ezek mindegyike negatív eredményeket szokott hozni, vagyis egyre kevesebben vesznek könyveket a kezükbe. Sokáig én is csak keveseket ismertem, akik rajonganak a könyvekért. Pár évvel ezelőtt én is csak néha olvastam, majd egyre inkább megszerettem a könyvek világát. A mai világban annyi mással tudnak foglalkozni az emberek, hogy ez az olvasás rovására megy.
Évszakok és könyvek, avagy milyen könyvet olvas tavasszal, nyáron, ősszel, télen?
Az évszakok sohasem voltak hatással olyan szempontból, hogy éppen mit olvasok. Egyáltalán nincs hatással rám. Azt olvasok, amihez kedvem van.
Olvasási szokások: hol, mikor olvas szívesen? (otthon, tömegközlekedésen, parkban, erkélyen, reggel, délben, este, stb.)
Leginkább otthon olvasok, ha nem jó az idő, akkor bent, ha pedig kellemes, akkor a szabad levegőn. Mikor valahova egyedül megyek tömegközlekedéssel, akkor olvasással szoktam múlatni az időt.
Reggel nem szeretek olvasni, inkább napközben, legjobban a dél-délutáni időszakban. Ez persze attól függ, hogy mennyi időm van rá. Este csak nagy ritkán olvasok, olyankor, mikor nagyon nem tudom letenni a könyvet, de a letehetetlenek végét is szeretem elraktározni másnapra és nem egyszerre ledarálni. Akkor egészen más érzést kelt a könyv vége, az az elvem, hogy annak mindig meg kell adni a módját.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése